2019 június 27. | Szerző: |

Erős nőnek tartanak, de nem vagyok az. Az egész életem küzdelem volt, önbizalomhiánnyal, kisebbségi komplexussal, de még inkább annak hegyeivel, és nem azért küzdöttem, mert kell, hanem mert nem tehettem mást. Ösztön volt, a túlélésért.

A felnőtt éveimben aztán jöttek ennél jóval nagyobb pofonok is, és abban a bizonyos 10 éves periódusban annyi fájdalom és veszteség ért, ami másik három embernek egy egész életre elég lenne. Sok is.

Túléltem. Ezt is. Talpra álltam, megerősödve, és teljes szívemmel képesen a boldogságra, amit meg is kaptam. Először a választott otthonom képében, ahol valóban kiegyensúlyozott és boldog voltam.

Amíg meg nem ismertelek.

Nem vagyok gyerek, sok mindent láttam, éreztem, szerelmes is voltam, nem egyszer. És van különbség. Mert van a karmikus szerelem, amikor nincs kétség. Ami aztán úgy küldött padlóra… ja nem, az nem a szerelem volt, hanem a helyzet. Hogy boldog nem leszek már, az egészen biztos. Hogy nem találok Nálad jobbat, az szintén. Soha az életben nem hittem azt, hogy egyetlen emberben megvan minden. Minden amire vágyom, amit szeretnék, minden, amit csak azért nem szeretnék, mert soha eszembe se jutott, hogy létezhet. A teljesség, a tökéletesség, a sejtjeimben vagy, kitörölhetetlenül.

És mégis.

A helyzet, ami van, a fájdalom, amit érzek, nem olyasmi, amivel képes vagyok együtt élni. Kereshetnék mást. Megpróbáltam. Nem Te vagy.

Ránézek akárkire…. jobb pasi, fiatalabb, nem problémás…. de nem Te vagy. Kell a hangod, az érintésed, a gondolataid. Az érzés, amit melletted érzek, ami soha nem volt még. Amit el se tudtam képzelni. Mint ahogy a fájdalmat sem, ami most van. És nem tudom, van-e ebből kiút.

Nem tudom, mit érzel. Amit tudok, hogy azt mondtad, TE nem lehetsz szerelmes, nagyon rosszat tesz neked.

Én szerelmes vagyok. Végzetesen és véglegesen. Elfogadom, mert nincs más választásom. Te még küzdesz. Ellenem, ellenünk. Csak nem vezet sehova.

 

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Rólam

Ezoterikus beállítottságú anyuka lavírozása a hétköznapokban a gyerekek-pasik-karrier-vágyak-pozitív gondolkodás között

Nézettség

  • Blog nézettsége: 1590

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!