amit tettél

2016 november 20. | Szerző: FBrigitta |

Jól indult akkor, sok éve, és nagyon szép lehetett volna, de te már akkor sem játszottál tisztán.

Nem tudom, mit vártam. Akkor sem értettem és ma sem értem, mi az a vudu, ami hozzád köt. Igen, próbáltam elszakadni, tudjuk, mi lett az eredmény. Tőled nem lehet.

Kiléptem kapcsolatokból, lezártam sok mindent az életemben, téged nem tudlak.

Fizikai fájdalmat okozol, ahogy most már én is neked. És még mindig nem érted.

Én vagyok a legjobb dolog, ami történhet veled. Vagy a legrosszabb. Rajtad múlik.

Nem nagyon kellett -volna- agyalnod a megoldásokon, mert mindent elmondtam. Kezdve a játékszabállyal, amikor elkezdtük a második kört.

Fenyegetésnek hitted, és mert ahhoz már hozzászoktál másoktól, nem vettél komolyan.

De mielőtt belekezdtem a saját kis megtorlásomba, előtte is elmondtam mindent. Az érzéseimet, a sérelmeimet, az alternatívákat. Ki akartam szállni, nem engedted.

Most pedig.

Az lettem, aki mindig is lenni akartam. Kegyetlen bosszúálló.

Igazából mindig szánalmasnak tartottam magam, mert minden fájdalomtól, amit az életben kaptam, csak én szenvedtem. Bár jogosnak tartottam a bosszút, mégis, soha semmit nem toroltam meg. Mire arra került volna a sor, már nem érdekelt az egész.

Viszont nem is volt más, aki ennyi fájdalmat okozott volna. Kétszer.

Nem tudtam, hogy rossznak lenni ilyen nehéz. Érzéketlennek lenni a másik gondjaival, problémáival szemben. A helyzetét semmibe venni. Próbálkoztam korábban is, de mindig ellágyultam, és hagytam a hülye bosszúállósdit a fenébe.

Aztán túlfeszítetted a húrt.

És még akkor is szóltam, többször, kértem, hogy ne bánts, alternatívákat kínáltam. Nem ment. Nem voltál hajlandó semmi olyasmire, ami nem okozott nekem fájdalmat.

Hát most kínlódj, megérdemled.

Sok éve volt egy kedvenc zenekarom. Akkoriban, amikor először találkoztunk. Nagyon sokat hallgattam akkoriban. Jó kis zene, most is szeretem. Mégis, mikor meghallom, te jutsz róla eszembe és görcsbe rándul a gyomrom. Most is, pedig hónapok teltek el, mióta kiraktalak az életemből.

Én, aki kényszeresen válaszolok mindenre, telefonhívásra, e-mailre, smsre, most már meg se nézem, ami tőled jön. Hogy biztos lehessek magamban, már meg se nyitom az e-mail címet, amit veled használtunk. Én, aki az üzeneteiddel ébredt….

Nem gyűlöllek, csak nem értelek.

Csak figyelmet kértem és egy kis időt. Jah, és persze a legfontosabbat, őszinteséget. Ezzel mindig gondod volt.

Olyan nagyon szépen kértem. Olyan nagyon sokat vesztettél, és még fogsz is….

És még erre se lehet egy szavad sem, mert ezt is elmondtam, hogy lesz még következő lépés. És hogy nem rúghatsz belém még egyszer büntetlenül.

Kihoztad belőlem a legrosszabb énemet, amire mindig vágytam, amilyen mindig akartam lenni.

Igazságos és kegyetlen bosszúálló.

Icipici kellett volna csak, hogy megmaradjak annak a kis szerencsétlennek, akibe bármikor beletörölheted a lábad.

De nem tetted meg az az icipicit….. nálam a labda és itt is marad.