ahogy lesz

2016 augusztus 6. | Szerző: FBrigitta |

A kisváros pici bankfiókja a főutcán van. Két-három alkalmazott éli itt unalmas hétköz- és munkanapjait. Összeszokottak már, a szakmai témákat már rég megtárgyalták, a város élete pedig eseménytelen.

Valamilyen pletyka persze mindig akad, és vannak érdekes, nagyon érdekes ügyfelek is.

A nőt, aki belép az ajtón, még sosem látták, a környéken sem. Láthatóan idegen, de határozott. Magas, telt és feltűnő. A magasságát még jobban kihangsúlyozza a cipő magas sarka, ami hangosan kopog, ahogy közeledik. A tartása kissé merev és felsőbbrendű, a sminkje kihívó, még épphogy innen a közönségesség határán. Nem szabályos arca akár szép is lehetne, de a leereszkedő arckifejezése ellenszenvessé teszi annak ellenére, hogy folyamatosan mosolyog. A rövid szoknyája és túl sokat mutató dekoltázsa figyelemfelkeltő és errefelé inkább botrányosnak tekinthető.

A nő nem fiatal, de nem lehet nem észrevenni, nem lehet a szemet levenni róla, és nem lehet megfeledkezni róla.

A pulzusa duplán ver, de a kolléganők egyike sem olyan jó emberismerő, hogy ezt észrevenné az apró jelekből. Ahogy köszön,  a hangja határozott, és nem remeg. Ezért máris hálás magának.

Tudja, hogy természete ellenére kimértnek és rövidnek kell lennie, nem szabad haverkodni, beszélgetni, időt hagyni…. Két vagy három perc, mégis emlékezetesnek kell lennie ahhoz, hogy később téma legyen. Az lesz, ebben egészen biztos.

Szerencséje van, ő az egyetlen ügyfél. Fontos, nagyon fontos, hogy ne jöjjön más, aki idő előtt hírét vihetné, hogy ő itt van.

Kedvesen megköszöni az eligazítást, és beáll a pulthoz az aktuálisan aktív ügyintéző elé.

A táskájából pénzt vesz elő és egy darab papírt.

A papíron olvasható, nyomtatott betűkkel név, számlaszám, és egy kód a közlemény rovat számára.

A mozdulatai is kimértek, muszáj, nagyon muszáj, hogy ne remegjen a keze, ahogy átadja a papírt. A pulzusa már nem duplát, hanem triplát ver.

Az ügyintéző azonban ezt már nem látja. A név a papíron sokkolja. Csak a nő veszi észre a plusz másodpercet és a zavart. Most már az ügyintéző pulzusa is dupla.

A név a papíron… fontos név. Szokatlan név. De ismerős mindenkinek, aki ebben a kisvárosban és a tágabb környéken él. Olyan név, akire mindenki kíváncsi.

Fogy az idő és a nő tudja, mi következik.

Iratok. Basszus, még egy plusz mozdulat, jobban szeretne már kint lenni.

Az ügyintéző kérdően és egyértelműen a szomszéd fakkban ülő kolléganője számára is jól érthetően kimondja a papírról leolvasott nevet. A nő bólint és jóváhagy.

A szomszéd asztalnál ülő kolléganő döbbenete tapintható. A levegő megfagy. Ha a nő nem azzal lenne elfoglalva, hogy fenntartsa az önbizalom látszatát, most nevetni lenne kedve azon, ahogy a kolléganő ,,feltűnés nélkül” megfigyeli. Valamint szinte hallja a kattogást, ahogy a két ügyintézőnek forog az agya.

Reméli, hogy a kolléganő nem rohan a vécére, hogy a mobilján értesítse valamelyik érintettet a szokatlan eseményről. Fogy az idő.

Pénzt befizet, papírt aláír, iratokat visszakap. Kicsit lassabban megy a tranzakció, mint bárhol máshol, mert az ügyintéző extra figyelmet szentel az adatoknak. Hát hiába, a gondos munkavégzés, a profizmus.

Nő mosolyog, köszön, megköszön, cipősarkok kopogásával ajtón ki.

A sarkon csatlakozik hozzá valaki, aki eddig azt figyelte, nem közeledik-e valamelyik érintett. Az esély nem sok volt, de mindenre fel kell készülni. Annyit mond: húzzunk el. Már nem mosolyog, halálsápadt, a lába remeg, beszélni nem tud, bár a kísérő kíváncsi. Szabályosan vezet, nehogy pont itt kapcsolják le, durva lenne még egy igazoltatás vagy gyorshajtás is. Dadogva, kapkodva elmeséli a bent töltött pár percet és egészen biztos benne, hogy egy órán belül sokan fogják tudni, hogy a városban járt.

Közben a bankfiókban még mindig tapintható a döbbenet.

A név a papíron…

Pár hete az adott ügyféllel akadt némi kínos bonyodalom. Erre itt ez a nő. AZ a nő, akinek a neve gyakran szerepel az illető számlájával kapcsolatban. Hús-vér valójában. Akkor ő az. Hogy mi köze lehet a papíron szereplő névnek és az ellenszenves, bár kedves messziről jött nőnek egymáshoz, azt egy pillanatig sem vitatják. De hogy ő itt…. Mit akarhat? Miért jött? Mi lesz még ebből?

A francba, az a kötelező banki titoktartás. De hát ez olyasmi, amit nem lehet magukban tartani. Végülis elhangzott a név, más is hallhatta -volna- ha épp ott van.

Az ügyintézők remegnek az izgalomtól, de persze nem beszélhetnek erről senkinek. Csak egy picit. Egész picit, konkrétumok említése nélkül.

És hát a számla érintettjei. Azzal persze nem lehet gond, ha felhívják és értesítik, hogy befizetés történt. Ráadásul helyben.

És móka indul.