Garbo
2016 április 17. | Szerző: FBrigitta |
Mindig csodáltam a szépségét, és úgy emlékszem, mikor utoljára láttam filmen, az is tetszett, bár nem mostanában volt. Pár napja több cikk is megjelent róla, a születése évfordulója kapcsán. Még mindig gyönyörűnek tartom.
Mániám az életrajzok, élettörténetek. És most, hogy adta magát a téma, sok mindent elolvastam róla.
Azt írják, a magányát nem ő maga választotta. Vagy legalábbis nem egészen úgy, ahogy képzeltük. Volt egy nagy szerelme -egy nő- aki nem lehetett az övé. A nő férjhez ment, gyereket szült, a kapcsolatot évtizedeken keresztül tartották, de nem lehettek együtt. Garbo évtizedeken keresztül, egész életében szerelemmel szerette. És inkább egyedül élt.
Nem vagyok szép és könnyű természetem sincs.
Vannak férfiak az életemben, a ,,nem hagyományos kapcsolat” kategóriában, és nem vágyom másra. Vagyis nem vágyom arra, hogy bárkivel legyek, aki nem Ő. Hogy valaki mellett ébredjek, aki nem Ő, hogy valaki itthon várjon, aki nem Ő. Soha nem gondolkoztam azon, hogy jó-e így, vagy változni fog-e. De most, ezeket a cikkeket olvasva rájöttem, hogy ez már így marad. Hogy le lehet élni egy életet így. Nem egyszerű elmagyarázni, hogy boldog vagyok. Boldog vagyok abban a pár percben is, amíg Vele vagyok, és beszélünk pár szót. És boldog vagyok egyedül is. Főleg, mióta látom, milyen nem csak a társas magány, hanem a társas pokol is…. De az egyedüllét véglegességére csak most döbbentem rá.
Nem fáj, nem vágyom másra, Őt sem szeretem kevésbé. Csak meglepett a felismerés.
Kommentek