polc

2015 április 5. | Szerző: FBrigitta |

Évek óta azt gyakorlod, hogyan kell azokat a dolgokat, amik kellemetlenek, felrakni egy olyan polcra, ahol már nem éred el, és lehetőleg el se jut hozzád többet.

Megtaláltad, vagy megtanultad a módszert, ahogyan tovább tudsz élni nyűglődés és fájdalom nélkül olyan csalódások és történések után is, amik engem padlóra küldenek. Te felteszed egy polcra és mész tovább. A módszer működik. Működött.

Nekem ez nem megy.

Te is érzed a súlyát, de amíg én egészségtelen mértékben és ideig rágom magam rajta, addig te egészségtelenül gyorsan söpröd a szőnyeg alá. Megoldás és feldolgozás nélkül. Talán könnyebb neked, de csak pillanatnyilag. A lelkünkben -és a testünkben is- a feldolgozatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek okozzák a legnagyobb károkat. Tudnod kellene, mert sok mindenen mentél keresztül.

Érezned kellene, hogy a jelen életedbe berobbanó események a korábbiak egyenes következményei. Ha a szőnyeg-hasonlattal élek továbbra is, akkor azt kell mondanom, már annyi minden halmozódott ott fel, hogy eljött az idő, amikor hasra esel benne. Mikor már nem tudod megkerülni, odébb tolni, tudomást sem venni róla…. amikkel nem voltál hajlandó szembesülni, azok a dolgok most hegyekké nőttek és kényszerítenek, hogy vedd észre…. őket, vagy a következményüket.

Nem hiszel benne tudom. De a törvény az, hogy az életben mindenki kap jeleket… útmutatásokat, hogy hogyan lenne jó… mert minden a te érdekedben történik. Persze semmi sem kötelező, élhetsz úgy, hogy ezeket nem veszed észre. Megteheted, mert a szabad akarat mindent felülír. És az is lehet, hogy így is rátalálsz az utadra. Ha pedig nem, kapod az újabb jeleket… ha még mindig nem érted, terelgetnek… picit bökdösnek, lökdösnek ,,odafentről”, vedd már észre, hogy hülyeséget csinálsz… még mindig nem érted, mert te jobban tudod… akkor jönnek az erősebb pofonok, és még mindig talpra állsz, és még mindig azt hiszed, csak véletlen, amit kaptál, és te tévedhetetlen vagy, összeszeded magad és tovább rohansz a vesztedbe. Ilyenkor azt hiszed, ez valami elképesztő pechsorozat, pedig nem. Nézz vissza, lapozz vissza hónapokat, éveket, elemezz, meditálj, és rájössz, mi miért volt. Ja, te mindezt nem teszed, mert hülyeség, mert minden csak véletlen. És jönnek az újabb ,,véletlenek”, amik már megrázóak. Azok a bizonyos púpok a szőnyeg alatt, amiben már hasra esel.

És persze a szőnyeg a hülye. Megoldásokat keresel, pedig a probléma te magad vagy, a szemellenzős gondolkodásod, a konfliktus kerülésed, a megfelelési kényszered.

ÉN félek helyetted, féltelek, mert ismerem a törvényt. És tudom, hogy még nincs vége.

Félek, hogy csak egy nagy tragédia fog rádöbbenteni arra, hogy a vesztedbe rohansz. Vagy még az sem.