egy hét

2015 március 26. | Szerző: FBrigitta |

Egy hete nem vagyok képes sminket tenni az arcomra, pedig korábban a lakásból se léptem ki némi light kiigazítás nélkül.

Egy hete görcsben van a gyomrom, mert nem tudom, mi miért történt.

Egy hete nem tudom, elvesztettem-e őt, vagy még talpra áll, legalább lelkileg abból, ami vele, velünk történt, és ami megsemmisítette azt a szépen eltervezett, jól megszervezett és nagyon várt két napot.

Olyan meghatóan készült, olyan apróságokra is odafigyelve, olyan gyerekesen várta, úgy szerette volna jól érezni magát… velem…. És olyan nagyon zavarosan és fájdalmasan végződött, olyan eget-földet rengetően borult össze minden… Azt mondtam neki, könnyebb lenne, ha hibáztathatnám… de nincs az a rosszindulat, amivel ő lehetne a bűnbak.

Nem kérdezhetek, mert még kapaszkodik a problémáiba, amiket egyedül kell megoldania, ettől érzi magát férfinak. Hogy is segíthetnék… szüksége lenne rá, de többet nem lennék nő a szemében, magát pedig nem érezné férfinak. Beszélni alig lehet vele, befelé fordul és sajnálja magát. És eltávolodik. Én pedig tehetetlen vagyok, pedig mindketten sokat tettünk ezért a kapcsolatért… és azért a két napért is, ami valami végzetes átok miatt semmisült meg múlt hét kedd este.

Az okosok azt kérdeznék, mit tanít nekem ez a helyzet. Ez egy nagyon jó, és nagyon nehezen megválaszolható kérdés. Azt hiszem, türelmet. De soha nem tudom, mivel teszek jót, ha eltűnök (és esetleg ezzel teret engedek más érdeklődőknek) vagy ha törődöm vele. Ha most tűnök el, az értelmezhető úgy is, hogy én is őt hibáztatom (ahogy ő saját magát)…. ha maradok és érdeklődöm, az lehet h sok és nyomulás….

Tudom, hogy azt hiszi, csalódtam benne, pedig semmiről nem tehet… de belül hibásnak érzi magát. Pedig nem volt az…. most sem…

Én pedig egy hete nem tudom visszakapni, visszaszerezni önmagam, és a hozzám tartozó smink helyett napszemüveggel takarom el elgyötört arcomat…. csak ne látsszon a lelkem.